Zsoltárok könyve, 39

1. (A karvezetõnek Jedutuntól - Dávid zsoltára.)

2. Így szóltam: "Megmaradok utaimon, nehogy vétkezzem nyelvemmel. Csukva tartom számat, amíg elõttem áll az istentelen."

3. Csendes lettem, néma és hallgattam, szerencséje miatt sajgott bennem a szív.

4. A szívem égett bensõmben, lelkemen végigcsapott a láng; akkor megoldódott a nyelvem:

5. "Uram, add tudtomra végemet, napjaim számával ismertess meg, s tudni fogom, mily mulandó vagyok.

6. Lám, néhány arasznyira szabtad napjaimat, színed elõtt életem a semmihez hasonlít. Minden ember olyan, mint a fuvallat,

7. az ember elenyészik, mint az árnyék. Olyan a vagyona is, amit gyûjtött, mint a fuvallat, s nem tudja, ki örökli majd."

8. Most tehát mit várhatok, Uram? Reményem egyedül benned van.

9. Szabadíts meg minden bûnömtõl, ne szolgáltass ki a gúnyolódó eszteleneknek!

10. Most elhallgatok, többé ki nem nyitom számat, mert te akartad így.

11. Vedd le rólam csapásaidat, mert elveszek kezed hatalmától.

12. Te megrovod az embert, bünteted a bûnöst, ami kedves neki, azt elveszted, mintha a moly enné. Minden ember olyan, mint a fuvallat.

13. Hallgasd meg, Uram, imámat, figyelj könyörgésemre, ne zárkózz el síró szavam elõl! Elõtted csak jövevény vagyok, zarándok, mint az õseim mind.

14. Vedd le rólam szemedet, hogy egyszer még föllélegezzem, mielõtt elmegyek és többé nem leszek!